2009. július 9., csütörtök

Meggyes kukoricalepény

Nem nevezhetem kukoricalisztes piskótának, mint ahogyan Wise Lady tette, hiszen abszolút nem úgy sikerült, nem olyan lett, mint az ő piskótája. Nem tudom, hoygan számíthattam el ennyire magam, hiszen jól tudtam, hoyg abban a tepsiben, amelyikben éppen sütöttem, minimum négytojásos piskótát lehet sütni, de akkor lesz igazán szép, ha 5-ből készítem. Erre meg... én most 3-ból csináltam. Igaz, azonkívül, hogy lapos lett, semmi baja nem volt, sőt, nagyon-de-nagyon finomra sikerült. A receptjét majdnem betartottam. A különbség csak annyi volt, hogy a 3 tojáshoz 9 dkg cukor helyett 12 dkg-ot használtam, a meggy savasságát ellensúlyozandó.

Szóval én így készítettem: 3 egész tojást 12 dkg cukorral és a csipet sóval mixerrel kb. 5 percig kevertem, ezután villával belekavartam a 9 dkg kukoricadarát, az ecetet és 3 tk. olajat. A tepsi aljára sütőpapírt tettem Wise Lady utasításai szerint és belesimítottam a masszát igyekezve, hogy a széleknél valóban kissé vastagabb legyen a masszaréteg. Ezután belepöttyentettem 35 dkg kimagozott meggyet (talán picit sok volt, de azért nem tiltakozott senki sem ellene!) és forró sütőbe toltam. 5 perc után levettem a lángot, majd további 5 perc után éreztem, hogy valami nincs rendben. Mivel mást nem tehettem, kinyitottam a sütőt és betoltam az aljára egy másik tepsimet, amiben durva só van kiterítve és azt szolgálja, hogy a hőt egyenletesen eloszlassa, ugyanúgy, mint pl. a gránitlap vagy közönséges tégla. További 5 perc múlva már ki is kellett vennem, különben megégett volna. Mivel vékony volt a tészta, nem kellett hosszú ideig sütni.
Darabolás után még megszórtam enyhén fahéjas porcukorral és a három pasi (Férjecském és két zenészkollégája) csupán egy szeletet hagyott meg a nyolcból. :) A Lányok is falták, és én sem vetettem meg!:)

EK - 2010/6

4 megjegyzés:

Wise Lady írta...

No de ügyes vagy.
Én mindig kiszámítom, hogy a tepsibe mennyi kell, azért is szoktam megadni az alapot és a magasságot. Isten bizony, számológéppel, ahogy matekórán:D
Ha elfogyott, nem lehetett komoly baj.

sedith írta...

Ne viccelj, Wise Lady!:O:D Hát én most már nem is tudnám hogyan fogjak neki! Én már elég rég tanultam matematikát és akkor sem volt az erősségem!:P De emlékszem, írtad múltkoriban, hogy a reál tudományok vonzanak inkább!:)

Rainbow írta...

Szia!

Nagyon jol nez ki a sutiked, biztosan olyan finom is. :))
Ezen a meggyes valtozaton en is gondolkodtam, de most tuti megfogom sutni.

sedith írta...

Köszi, Rainbow, próbáld csak ki, nyugodtan, de vigyázz a tepsi méretére!:)

Related Posts with Thumbnails