2009. július 5., vasárnap

Tésztás lecsó

Vagy Lecsós tészta. Mindegy. Igazából én ez utóbbinak ettem, mert nálunk a lecsóba rizs jár, és akkor már persze, hogy nem kerül bele tészta. Mindenesetre, nagyon gyorsat akartam, és úgy, hogy a lecsóalap kész volt, valóban a nagyon gyors kategóriába tartozik! Az alapot még tavaly tettem el, és felfedeztem belőle az utolsó üveget a kamrában.
Egyszerűen készült. Megfőztem a tésztát, leszűrtem, majd egy serpenyőbe tettem. A lecsó levéből leöntöttem valamennyit, majd ráöntöttem a tésztára. Öszzekavartam. Picit még sóztam, megszórtam fokhagymagranulátummal és apróra vágott petrezselyemzölddel, ismét összekavartam és már kész is volt. Nem mondom, finom volt, bár számomra kissé erőteljes volt a paprika íze. De azért elfogyott.
Természetesen, frissen is lehet készíteni, ehhez hagymát darabolunk, dinsztelünk, majd csíkokra vágott paprikát dobunk rá. Megpároljuk. 1-2 kanál paradicsompürével besűrítjük és a tésztára öntjük.
Jaj, és 90 naposban jó étel szénhidrátnapra.

EK - 2010/11

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails