2009. augusztus 19., szerda

Fahéjas-mazsolás almaleves

Azt hiszem, ezt az ételt hosszasabb lesz leírni, mint amennyire gyorsan elkészült.:) Ugyanakkor könnyű is az elkészítése, kezdők is problémamentesen megcsinálhatják. Az adagok hozzávetőlegesek, ki-ki variálhatja ízlése és az éppen meglévő hozzávalók szerint.

Hozzávalók:
- kb. 40 dkg alma
- 2 marék mazsola
- 1 tejszínízű pudingpor
- 5 ek. cukor
- 3-4 dl tej
- csipet só, citromlé, fahéj

Egy edényben vizet tettem főni. Kb. másfél liternyit. Amíg fölforrt, az almákat hámoztam (hámozva, darabolva jó félkilónyim volt), közben beledobtam két marék mazsolát is. Amikor az almával készen voltam, beledobtam a lobogó vízbe, tettem bele pici sót és megkavartam. Amíg ismét fölforrt és lobbant egyet-kettőt én elkevertem egy tejszínízű pudingport 5 ek. cukorral és kb. 3 dl tejjel. Állandóan kavargatva ráöntöttem az almára és addig kavartam továbbra is, amíg besűrűsödött. Ha esetleg túl sűrű, további tejjel lehet hígítani. Jól kiforraltam (kb. 5 perc) végül pedig két tk. citromlével igazítottam az ízén. Tálaláskor megszórtam őrölt fahéjjal. Behűtve az igazi, a Lányok viszont a szobahőmérsékletűt is gyorsan eltűntették. Férjecském nem eszi a gyümölcsleveseket, de ebéd után, desszertnek, szerintem ő is bevág majd egy adagot!
Tej helyett lehet tejszínnel vagy tejföllel is készíteni, a cukor is ízlés, illetve almafajta függvénye.

Kb. 10-15 perc alatt készült el, hogy mennyibe kerül, viszont fogalmam sincs. Az almát otthonról kaptuk, a többi hozzávalóm meg éppen megvolt a kamrában, hűtőben. De mindenesetre, az olcsó kategóriába tartozik akkor is, ha mindent meg kell venni hozzá.

9 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Nincs már gond, tudok kommentelni. Majd jövök is. Parancs, az túlzás, csak jelzés volt :D

Wise Lady írta...

Küldtem neked macis képet, vidd el!
Szia

duende írta...

Fííínom! Nekem jöhet mindenféle gyümölcsleves, imádom őket! :)

Virág írta...

Szia! Van valami jólbevált lecsó befőző recepted?

sedith írta...

Wise Lady, jó, hogy megjavult minden. A parancs után ott volt a :D, szóval vicc volt!;):)
Nagyon köszönöm a macikat, ne haragudj, hogy csak most reagálok rá...
Egyből jól indul a "hetem". (Ismét most érkeztünk haza, ezért úgy érzem, hoyg ma hétfő van.:P)
Puszi

sedith írta...

Duende, most már én is, pedig gyerekkoromban nem ettem soha, mert a családunkban nem volt szokás a gyümölcsleves. Anyósomnál szoktam rá, pedig ő teljesen másképp készíti őket.

sedith írta...

Virág, nem tudom, pontosan mire gondolsz, én lecsóalapot szoktam eltenni, ami sima hagyma és paprika. (Nálunk ugyanis rizs jár a lecsóba.) Régebb paradicsomot is főztem bele, de mostanában az inkább akkor kerül az ételbe, amikor készül.
Olajon hagymát és csíkokra vágott paprikát megdinsztelek, üvegekbe teszem, késhegynyi szalicilt teszek rájuk, majd még egyszer kigőzölöm őket. Attól kezdve, hoyg felforrtak, még kb. 15-20 percet gőzölöm őket attól függően, hoyg mekkora üvegekbe tettem. Csak nyár végén szoktam eltenni, amikor már egyszerűen gőzöm sincs mit csináljak a sok paprikából, amit (általában Édesanyámtól) kapok.

Virág írta...

Kösz szépen! Tehát késhegynyi szalicil... Nekem a paradicsomot is muszáj belefőznöm, mert kintrohadna a "bítokon", apu ötlete meg hogy paradicsomléként tegyük el, nem vált be... Puszi!

sedith írta...

Virág, miért nem vált be? Én épp most vagyok paradicsomlébefőzési akcióban, talán segíthetek! De persze, belefőzve is finom. :) És a gőzölésről se feledkezz meg. Egyesek azt tartják, hoyg kigőzölve szalicil nélkül is elállna, de még nem próbálkoztam vele. Félek, hoyg akkor kárba vész az alapanyag és a munka is.

Related Posts with Thumbnails