2009. november 8., vasárnap

Mindentbele-krém

Csak azért ez a neve, mert tényleg, mindent tettem bele, ami volt otthon, és úgy gondoltam, hogy talál is bele. Az ötlet magját Alíz adta, amikor a zsidó tojást említette, de én nem is ettem olyat eddig, nem is ismertem. No, de igazából nem mondta el a receptjét (vagy én voltam túlságosan figyelmetlen), ezért ismét, mint annyiszor, a fantáziámra bíztam magam. És persze, nem is az volt a célom, hogy zsidó tojást készítsek.:)

Hozzávalók:
6 tojás, 20-25 dkg krémtúró (vagy krémsajt), 5 dkg reszelt füstölt sajt, 1,5 dl olaj, 2 tk. mustár, hagyma, só, bors, esetleg néhány kanál tejföl.

Elkészítés:
5 tojást keményre főztem kb. 7 perc alatt. A másik tojás sárgájából a mustárral, sóval és az olajjal kemény majonézt készítettem. A majonézbe belemorzsoltam a házi krémtúrót (részletes leírás Wise Ladynél, de majd írok néhány sort én is róla, mert nem éppen úgy csináltam)- persze, vásárolttal is készülhet, és kézi mixerrel jó habosra kevertem. Ezután lereszeltem a meghámozott tojásokat és a füstölt sajtot (kislyukú reszelőn), nagyon apróra vágtam egy fél kicsi hagymát (ennek mérete mindenki ízlésétől és gyomrától függ) és az egészet lazán a majonézes túróhoz kevertem. Sóztam még, borsoztam és két kanál tejföllel egy kicsit hígítottam az állagán.
Magvas barna kenyérre kenve, Alíz isteni vitaminos savanyúságával ettük, amiből együltünkben elfogyasztottunk majdnem egy fél üveggel. Ha a savanyúság nem lett volna annyira aromás, intenzív ízű, akkor a kence talán megbírt volna némi reszelt fokhagymát, de méginkább tormát. Egy csésze forró tea is kitűnő kísérője lehet. A lányok azt kaptak mellé.:)

6 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Finom lehetett.
Kíváncsi vagyok az újításodra is.

Kati írta...

Nem maradt egy szelet kenyérre való? ;-)

szepyke írta...

Néha azok lesznek a legjobb kaják, amit véletlenszerűen a hűtőben találunk...:)))

sedith írta...

Wise Lady, csak annyit újítottam, hoyg nem tejfölt vagy joghurt-tejföl keverékét csepegtettem le, hanem aludttejet. A maga fölével együtt. De nagyon finom eltt. Megírom azért posztban is, mert nem nagy ördöngősség, hátha ez a változat még nem jutott eszébe másnak. Nálad (abban, ami elúszott) javasoltam is, hogy próbáld ki te is, most hogy hozzájutsz házitejhez!:) JAj, és az automatáról is akarok írni. :)

sedith írta...

Kati, bizony maradt. Picit sok lett, vacsoráztunk belőle mindannyian, K. 3 egész szeletet megevett belőle, a többiek pedig még reggel is abból ettek. Ami megmaradt, az viszont már nem kellett nekik harmadszorra. :) De eddigre már ehetetlen. Sajna, még ott van a hűtőben, mert tegnap nem voltunk itthon, úgyhogy ma lesz ott takarítás. :)

sedith írta...

Szepyke, én ezt nagyon jól tudom. És nekem/nekünk természetes is, hogy néha ilyen Petőfi-ételeket (azaz Minek nevezzelek?:D) készítek, hiszen ami van - ha már megvettük vagy kaptuk - el kell használni. A kencék még nem igazán erősségem, de pl. rántottát szoktam sokféleképpen gyártani, illetve szintén tojásosat a sütőben. Valami felfújtféléket.

Related Posts with Thumbnails