2010. január 25., hétfő

Vegetáriánus pizza

Kilencvennapos diétázgatásaim során milliószor készítettem már húsmentes pizzát, sőt, olyanokat is, hogy csak nagyon nagy jóindulattal lehetett volna pizzának nevezni (pl. céklás-vöröskáposztásat:D vagy egyszerű pizzaszószos pizzát), de úgy, hogy az egész család húsmenteset egyék, még nem volt rá példa. Nem tartottam tőle, hogy férjecském mit fog szólni, mert nem az a húst hússal evő típus ő, de kíváncsi voltam, milyenre fog sikerülni és hogy fog ízleni! Hát, nőtt a májam, amikor a férjem, lábon állva elkapott egy szeletet, beleharapott, és kézzel-lábbal-szemmel-szájjal-mimikával-hanggal tetszését nyilvánította ki. Pedig kicsit sótlanra sikeredett szerintem, de azért finom volt!

Hirtelen jött a pizza ötlete és csak miután bedagasztottam a tésztát (de csak fél adagot)jutott eszembe, hogy hopsz, talán este is pizzát fogunk enni - másvalakinél. (Így is lett.:D:P)

Miután megkelt a tészta, kinyújtottam, sütőpapíros nagy tepsibe fektettem-egyengettem és kb. 15 percig sütöttem magában, amíg a tetején is kéreg képződött (Így biztos, hogy átsül a tészta, nem érintkezik nyersen a szósszal.)

Feltét:
200 g bazsalikomos paradicsomszósz, 4-5 fej gomba, 4-5 ek. morzsolt kukorica, kb. 20 szem fekete olajbogyó, 20 dk-nyi reszelt sajt, só, opcionálisan levesben főtt zöldség felszeletelve (nálam egy sárgarépa és egy paszternák).

Nagybevásárláskor vettem egy üvegecske bazsalikomos paradicsomszószt. Auchan bio termék volt, és ha úgy vesszük, nem is éppen olcsó. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehet, ezért örültem, hogy máris felhasználhatom. Kitűnő volt. Zöldségdarabokkal benne, enyhén bazsalikomos (nem baj, férjem nem szereti, de így elment), enyhén sós, szóval, nagyon finom volt. Még biztos veszek!
Nos, ezt a szószt rákentem a majdnem átsült pizzalapra, szépen kiraktam a vékonyra szeletelt gombával, megszórtam a kukoricával, elosztottam rajta az olajbogyószemeket, majd közéjük rendezgettem a felszeletelt főtt zöldségmaradékot. Jó gazdagon megszórtam reszelt sajttal és kb. 10-15 percig még visszatoltam a sütőbe. Van, hogy a sajtot csak a legvégén szórom rá, amikor már minden átsült és csak 1 percre teszem vissza, hogy az is ráolvadjon.
Nagyon ízlett mindenkinek. Kicsi lányom el volt ragadtatva, hogy "bodót" volt rajta (olajbogyó), először azokat halászta és tűntette el róla. :)

KELT - 2012.

1 megjegyzés:

Deborah írta...

Én csak most látom milyen szépet újítottál a blogodon, hangulatos lett:) A pizza is jó lehetett, a férjem azt hiszem pizzát nem is szeret csípős kolbász-szalámi nélkül:) Neked most szerencséd van;).. óh és gratula, hogy te olyat is tudsz, hogy kilencven napos diéta!!

Related Posts with Thumbnails