2010. május 8., szombat

Zöldfűszeres halfilé

Mostanában nagyon sokszor eszünk gyors, könnyű ebédeket, vacsorákat, amelyeket könnyű elkészíteni is, illetve a gyomor számára sem megterhelőek. Szerencsére, a friss zöldségek is mindennaposak asztalunkon, így vitaminbevitelben sincs hiány.
Nemrég fedeztem fel a pangasius-filét. Bevallom, nem ismertem, csak hallottam róla, és fogalmam sem volt, hogy ilyen olcsó, és főleg, hogy enynire finom. Igaz, nem túl karakteres, de így éppen jó, nagyon ízlett mindannyiunknak.
Egyszerűen készítettem, csak némi zöldfűszerrel ízesítettem és úgy, ahogyan múltkoriban a pisztrángot is sütöttem: sütőben. Jobban bejön így nekünk, mint olajban kisütve.

Hozzávalók: 2 kg pangasius-filé, só, bors, 1 kis csokor petrezselyemzöld, néhány zöldfokhagymaszár, 3 ek. liszt, 2 ek. kukoricadara, 1+1 ek. zsemlemorzsa, 1 csapott tk. pirospaprika, olívaolaj
Zöldfűszeres mártás: 15-20 dkg házi krémtúró, 1 tk. mustár, 3-4 ek. tejföl, só, bors, 1 ek-nyi apróra vágott petrezselyem- és fokhagymazöld vegyesen

Elkészítése:
A halat hagyjuk kiengedni, majd felitatjuk róla jól a vizet és megszórjuk sóval és borssal. Ha van rá időnk, hagyjuk állni egy keveset. Ezután egy tepsit vagy tűzálló tálat kissé kikenünk olajjal és megszórjuk zsemlemorzsával. A lisztet, a kukoricadarát, a prézlit és a paprikát összekeverjük, beleforgatjuk a halszeleteket és egymás mellé helyezzük a tepsibe. A zöldfűszereket apróra vágjuk, egy ek-nyit félreteszünk belőle, a többit a halra szórjuk. Meglocsoljuk még néhány kanál olívaolajjal és forró sütőbe toljuk 20-25 percre, amíg a teteje aranybarnára sül. Hideg zöldfűszeres mártással és idénysalátával fogyasztjuk. Természetesen, aki akarja, valamilyen köretet is ehet mellé, de mi a hús mellé sosem igényeljük a krumplit, rizset vagy tésztafélét, aminek nagyon örülök, mert így sokkal egészségesebbek és kevésbé hízlalóak az ételeink. Ebben a felállásban a szétválasztó diéták fehérje-, azaz húsnapjára tökéletes fogás.
A mártás hozzávalóit elkeverjük, sóval, borssal, esetleg citromlével ízesítjük. A salátába akkor 1 fejes salátát, hónapos retket, uborkát, zöldhagymát és paradicsomot tettem.

FÉL ÓRA - 2010.

2 megjegyzés:

iri írta...

Mi is fogyasztjuk a pangasiust!Jol nez ki a tied!

Bianka írta...

Hű nagyon guszta :)

Related Posts with Thumbnails