2011. március 30., szerda

Díjak, jó szavak

Már éppen ideje említést tennem arról, hogy az utóbbi hetekben csak amúgy áradtak felém a díjak - egyszerre hármasával mindenkitől - és a "jó szavak", amelyek nagyon jólestek. Köszönöm is mindegyiket külön-külön küldőiknek, és csak azt sajnálom, hogy ennyire későn tudok írni róluk a blogban, úgyhogy, gondolom, már mindegyik körbejárt és eljutott mindenkihez.

Három díjjal, a "10-est érő blog"-

a "Minni és Laura"-

illetve a "Kedvelt blog"

-díjakkal a következő bloggerek tiszteltek meg (a sorrend teljesen véletlen):
Alíz 
Krisztina
Császár Erus
Titi
Jutka
Panna és
Zsuzsiga 

Mindannyiuknak köszönöm és viszont adom. De ezenkívül odaadom minden bloggernek, akinek ott vagyok a rendszeres olvasói között. Fogadjátok szeretettel mindannyian!!!:)

"Egy jó szót" pedig

Krisztinától
Császár Erustól
Iritől és
Évától 
kaptam. Köszönöm kedvességüket, jó szavaikat, mert az ilyen szavak éltetik továbbra is bennem a blog folytatását. Visszajelzés, virtuális barátok nélkül mit sem érne a blogolás! Köszönöm, hogy vagytok, köszönöm, hogy írtok. Ezennel szintén továbbadom jó szavaimat mindazoknak akik erre járnak és szívesen fogadják. Tudom, ez így egy kicsit személytelenebb, mintha mindenkinek a blogján otthagynám az üzenetemet, de mintsem valaki kimaradjon, inkább így en-blockban küldöm mindenkinek. :)

4 megjegyzés:

iri írta...

Mint mindig kedves vagy Edith!

Hobbychef írta...

Szeretnélek meginvitálni az "Egy jó szó" játékra. Kukkants be hozzám, lécci.

sedith írta...

Hobbychef, neked is köszönöm!:)

Éva írta...

A díjakhoz gratulálok neked,a viszont "egy jó szót" köszönöm.

Related Posts with Thumbnails