2011. október 25., kedd

Ínyenc palacsinta

Ez a recept is a szeptemberi lapszámban jelent meg. Töltsétek le a KIFŐZTÜK-öt, és főzőcskézzetek, kísérletezgessetek bátran!:) 

Ínyenc palacsinta

Hozzávalók 8 palacsintához:
3 tojás
16 dkg liszt
3 dl tej
4 teáskanál olívaolaj
só, bors
1 csokor aprított petrezselyemzöld

a töltelékhez:
15 dkg krémtúró
5 dkg tejföl
1 evőkanál aprított petrezselyemzöld
8 szelet sonka
4 zsenge céklalevél vagy 2 marék rukkola saláta
5 dkg olajban eltett aszalt paradicsom
1 evőkanálnyi a paradicsom olajából
néhány bazsalikomlevél
bors

a tálaláshoz:
zöld levelek
paradicsom

Elkészítése
A palacsintamassza hozzávalóit kézi mixerrel összekeverjük, és hűtőben félórát pihentetjük. Ezalatt elkészítjük a tölteléket. A krémtúrót simára keverjük a tejföllel, hozzáadjuk a petrezselyemzöldet, sózzuk és borsozzuk. Az aszalt paradicsomot apró darabokra vágjuk, megszórjuk sóval, borssal és a finomra vágott bazsalikommal, majd elkeverjük az olajjal. A sonkaszeleteket félbevágjuk. A céklaleveleket megmossuk, a vizet leitatjuk róluk, a vastagabb ereket kivágjuk, majd kisujjnyi vastag csíkokra vágjuk.
A palacsintamasszából száraz serpenyőben 8 palacsintát sütünk. Mindegyiket megkenjük petrezselymes krémtúróval, rászórunk néhány céklalevélcsíkot, ráfektetünk két fél sonkaszeletet, és megkenjük fél teáskanálnyi bazsalikomos paradicsommal. Szorosan feltekerjük, majd rézsútosan félbevágjuk. Paradicsommal, zöld levelekkel tálaljuk.

Tipp: melegen, hidegen egyaránt finom.

5 megjegyzés:

Hankka írta...

Nagyon jól néz ki, és finom is lehet!

Bianka írta...

Ez igen nagyon finom

Edó írta...

Edith,ez mesésen néz ki!

trollanyu írta...

Szuperül néz ki, izgalmas ízek és csodás látvány:)

Jutka írta...

Milyen jó nevet adtál, nagyon gusztán néz ki :)

Related Posts with Thumbnails