2012. január 11., szerda

Tojáskrokett vagy tojásropogós

Ezt is OTTIS-tól hoztam. Muszáj volt valami húsmentes alternatívát is kínálnom fasírtra. A recept arányait egy picit módosítottam (mert úgy hozta a szükség, és mert többre volt szükségem), különben nem igazán tértem el a recepttől!

Tojáskrokett

Hozzávalók: 10 keményre főtt tojás, 20 dkg füstölt sajt, 3 nyers tojás, 4-5 cikk fokhagyma, 2 evőkanál aprított petrezselyemzöld, 1 teáskanál szárított oregánó, só, bors, zsemlemorzsa, szezámmag és lenmag, olaj a sütéshez.

Elkészítése:
A főtt tojást és a füstölt sajtot finomra reszeljük, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, az oregánót meg a petrezselyemzöldet, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint, és egy villával az egészet lazán összeforgatjuk. Ezután hozzáütjük a nyers tojásokat, elkavarjuk, majd annyi zsemlemorzsát dolgozunk bele, amennyi szükséges ahhoz, hogy jól formázható, de nem kőkemény masszát kapjunk. A kész masszából kis golyókat formázunk, meghempergetjük szezámmaggal és lenmaggal elkevert zsemlemorzsában, és forró olajban szép aranybarnára sütjük. Svédasztalon jól mutat és finom, de bármikor hétköznapon is el lehet készíteni főzelékek mellé, vagy reggelire-vacsorára egy finom mártogatóssal.

1 megjegyzés:

Hankka írta...

De jó ötlet! Egyszerű és nagyszerű, főzelékekhez feltétként legközelebb tojáskrokettet fogok csinálni! :)

Related Posts with Thumbnails