2012. február 27., hétfő

Tárkonyos, paradicsomos pulykaragu

Azt hiszem, pulykamellből lett volna az igazi ez az étel, de csak azért, hogy ne legyen annyi dolgunk a pulykacomb szálkátlanításával, az inak kiszedésével. De mivel nekem most pulykacombom volt, és valami mártásos, szaftos valamire vágytam, hát hozzáláttam kicsontozni és szálkátlanítani. Utána már pikk-pakk megvolt.

Tárkonyos, paradicsomos pulykaragu

Hozzávalók: kb. 70 dkg pulykahús, 1 nagy hagyma, 2 cikk fokhagyma, olaj, 1 teáskanál pirospaprika, 1/2 kávéskanál currypor, 1 teáskanál őrölt kömény, 2 evőkanál étkezési keményítő, 2-3 dl paradicsomlé, 2-3 evőkanál tejszín, só, bors, 2 teáskanál szárított vagy friss tárkony.

Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, és az olajon megdinszteljük. Rádobjuk a kockára vágott húst, és fehéredésig erős lángon pirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, curry-vel és őrölt köménnyel, majd felöntjük kevés vízzel, illetve sózzuk és borsozzuk. A folyadékot kicsinként pótolva a húst puhára pároljuk. Ekkor felöntjük paradicsomlével, beleszórjuk az aprított tárkonyt, felforraljuk, majd hozzáadjuk a tejszínnel és kevés vízzel elkevert keményítőt. Tetszés szerint vízzel hígítjuk, és jól kiforraljuk-besűrítjük. Friss kenyérrel, savanyúsággal tálaljuk. Húsnapon ehető.

FŰSZ - 2013.

1 megjegyzés:

Éva írta...

Guszta, nagyon finom zamatos ebédet készítettél. A tárkony biztosan kellemes aromás ízt adott neki.

Related Posts with Thumbnails