2012. március 29., csütörtök

Csirkemell sajtos bundában, tavaszias salátával

Nem nagy "wasistdas", inkább csak ötletként jegyzem fel ötlettelenebb napokra.

A csirkemellet finoman kiklopfoljuk, fűszerezzük tetszés szerint (só, bors, pirospaprika, fokhagymapor volt nálam), majd félretesszük, amíg a masszát elkészítjük. Felverünk 3-4 tojást, hozzáadunk 10-15 dkg reszelt sajtot (jobb a keményebb fajta) és 2 púpozott evőkanál lisztet, majd simára kavarjuk. Tejjel vagy vízzel hígítjuk palacsintatészta sűrűségűre. A fűszeres csirkemellet lisztbe, majd a sajtos masszába forgatjuk, és forró olajban megsütjük. Papírtörlőre szedjük ki.
A salátához 2 közepes lila hagymát vékonyan felszeletelünk, és rálocsolunk 2 evőkanál balzsamecetet. Állni hagyjuk, amíg a többi zöldséget is előkészítjük. A sárgarépát lereszeljük a nagylyukú reszelőn, a hónapos retket felszeleteljük, és a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. Az egészet egy tálba tesszük, hozzáadjuk a hagymát az ecettel együtt, ízlés szerint megsózzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, majd alaposan összekavarjuk. A húst a salátával kínáljuk. Húsnapon ehető.

KAL - 2014.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails