2012. április 19., csütörtök

Csirkés, gombás pite

Biztos ti is tapasztaltátok, hogy bármilyen finom is legyen valami, ha már kétszer-háromszor ettetek belőle, többet nincs gusztusodtok hozzá. Nos, a gombás csirkefasírttal is így jártunk, de nem estem kétségbe.:) Szintén pitetésztát gyúrtam, a maradék fasírtot felturbóztam ezzel-azzal - többek között 5 maradék főtt tojással is, és megsütöttem pitének. Isteni volt. Melegen is, hidegen is. El tudnám képzelni azt is, hogy egy kirándulásra, kiruccanásra vigyük.
Természetesen, lehet direkt ehhez az ételhez is bevásárolni, kb. 25 dkg darált csirkehúst és 4-5 nagyobbacska gombát használnék hozzá, plusz természetesen, a  fűszereket. De lássuk csak...

Csirkés, gombás pite

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 tojás, 1 kávéskanál só, 1 csapott teáskanál sütőpor vagy szódabikarbóna, 5-6 evőkanál hideg tej; a töltelékhez: 25 dkg darált csirkehús, 4-5 nagyobbacska gomba, 1 nagy hagyma vagy 1 csokor újhagyma, (vagy maradék egyben sült fasírt) 1 csokor petrezselyemzöld, 5 főtt tojás, 3 nyers tojás, 2 dl tejföl, só, bors, olaj.

Elkészítése: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd hideg helyen pihentetjük egy kicsit. A hagymát felaprítjuk, kevés olajon megdinszteljük, majd rádobjuk a nagyon apróra vágott gombát, és együtt dinszteljük tovább. Amikor a gomba levet engedett, és nagyjából el is főtte, hozzáadjuk a húst, és addig pároljuk együtt, amíg a hús ki nem fehéredik. Ekkor félrevesszük a lángról, ízlés szerint fűszerezzük, és hagyjuk egy keveset hűlni. Ezalatt kinyújtjuk a tésztát, belesimítjuk egy pitesütő formába (amit ha kell, kikenünk és lisztezünk), megszurkáljuk villával, és forró sütőben kb. 10 perc alatt elősütjük. Egy tálban felverjük a 3 tojást, elkeverjük a tejföllel, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet, a meghámozott, darabokra vágott főtt tojást, végül pedig a gombás húst, és az egészet jól összekeverjük. A félig sült pitetésztára öntjük a masszát, szépen elsimítjuk rajta, és sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük. Akkor van kész, amikor a közepe is megszilárdult. Friss salátával, fűszeres tejföllel tálalható.

EK - 2012/6

4 megjegyzés:

Borga írta...

:) Én a húsvéti töltött fasírttal jártam úgy,hogy 3. nap már nem kellett senkinek,kidobni meg nem akartam.
Dagasztottam egy sima pizzatésztát,köröket vágtam belőle,és fasírtszeletkékkel megtöltöttem,kis sajttal felturbózva.Amolyan húsostáska-szerűség lett belőle.Így elfogyott:)

sedith írta...

Kedves Borga, előszöris: üdv nálam.:)

Másodszor meg: ha megnézed az ezelőtti bejegyzésemet, akkor egy a tiedhez hasonló húsos táskaféleséget találsz. Én "papucs" formában kiviteleztem. Végülis mindegy mi, fő a kreativitás, és az, hogy ha nem muszáj, ne hagyjunk semmit sem kárba veszni.:)

Vicuska írta...

Ötletes és finom!

sedith írta...

Vicuska, köszönöm.:)

Related Posts with Thumbnails