2012. április 24., kedd

Pisztráng pergamenpapírban

Ezt a receptet néhány évvel ezelőtt másoltam ki a "tésztásfüzetembe" valamelyik gasztromagazinból (Talán Príma konyha? Nem tudom már.), de még sosem készítettem el. Akkoriban még sok időm volt, még ilyesmire is telt belőle!:P Most pedig, amint ott álltam a (férjem-fogta) kiolvadt, megmosott, megszárítgatott pisztráng fölött, és azon morfondíroztam, hogy hogyan készítsem el, valamilyen rejtett zugból előjött a kép, miszerint valamikor leírtam valami recepteket... Kinyitottam a füzetet, és ... elkészítettem az egyiket. Illetve kettőt összevontam kissé... Illetve - mint szokás szerint - ezt-azt másképp csináltam...

Pisztráng pergamenpapírban, petrezselymes citrommal

Hozzávalók 4 személyre: 4 konyhakész pisztráng, só, bors, 8 cikk fokhagyma, 8 szál újhagyma, 1 nagyobb sárgarépa, 5 dkg vaj, 1/2 citrom; a fűszeres citromhoz: 5 dkg vaj, 2 evőkanál olaj, 1,5  citrom, 1 nagy csoko petrezselyemzöld, só, bors, 1 kávéskanál cukor.

Elkészítése: A pisztrángot ujjnyi helyenként bevagdossuk, majd megszórjuk sóval és borssal, ileltve meglocsoljuk citromlével. A zöldségeket meghámozzuk, az újhagymát (kevés zöld részét is meghagyjuk) kettéhasítjuk, a sárgarépát vékony, hosszú csíkokra vágjuk, a fokhagymát, ha a cikkek nagyobbak, szintén kettévágjuk. Sütőpapírból 4 jókora darabot vágunk le, szétoszlatjuk rajtuk a sárgarépacsíkokat, 4-4 félbehasított újhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd ráfektetünk 1-1 halat. A halak belsejébe tesszük a fokhagymacikkeket, a tetejükre pedig vajdarabkákat helyezünk, majd becsomagoljuk a papírba úgy, hogy a papír végeit a halak alá hajtjuk. Tűzálló tálba helyezzük a csomagokat, 1 dl-nyi vizet öntünk alá, és forró sütőben 25-30 percig sütjük. Ezalatt a citromot alaposan megsikáljuk-mossuk, és vékony karikákra vágjuk. A vajat és az olajat felforrósítjuk, rádobjuk a citromot, és néhány percig pároljuk, néha megkavarva. A petrezselyemzöldet feldaraboljuk, rádobjuk a citromra, és összeforgatjuk. Le is vesszük a lángról, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, illetve cukorral ízesítjük. A csomagokat kibontjuk, szétoszlatjuk tetejükön a petrezselymes citromot, és friss kenyérrel tálaljuk. Húsnapi fogás.

ADV. - 2012. 
BA - 2017/3

1 megjegyzés:

Kati írta...

Jöhetne így ahogy van:) Nagyon guszta:)

Related Posts with Thumbnails