2012. június 14., csütörtök

Szarvasszelet paradicsomos mártással

Nem éppen most készült ez a fogás, és azóta is attól tartok, hogy el fogom felejteni, hogyan készítettem, úgyhogy inkább máris lejegyzem.

Szarvasszelet paradicsomos mártással, krumplipürével

Hozzávalók 4 személyre: 60-70 dkg szarvascomb, 2 evőkanál só, 3 evőkanál ecet, 3 babérlevél, 1 teáskanál bors, 1 evőkanál paprikalekvár (darált paprika), 1 evőkanál mustár, 1 teáskanál borókabogyó, 5 evőkanál olaj, 2-3 dl vörösbor; a mártáshoz: 2 evőkanál liszt, 1/2 dl olaj, 3 dl házi paradicsomlé, 1-2 dl tejföl, só, cukor, citromlé, 1 csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: Felforralunk kb. 1,5 l vizet a sóval, az ecettel meg a babérlevéllel, majd elzárjuk a lángot, és hagyjuk kihűlni. Miután kihűlt, ebbe a marinádba belehelyezzük a kb. ujjnyi vastagra vágott hússzeleteket, és hideg helyen 1-2 napig érleljük. Elkészítés előtt kivesszük a pácléből, és papírtörlőn hagyjuk, hogy kissé szikkadjanak. A borsot, a paprikalekvárt, a mustárt és a tört borókabogyót összekeverjük az olajjal, majd megkenjük vele a hússzeleteket. Hőálló tálba helyezzük őket, ráöntjük a vörösbort, és lefedve, forró sütőben 1,5-2 órán át pároljuk. Nézzünk azért néha rá, hogy ha a folyadék elfogyna, pótolhassuk akár további vörösborral, akár vízzel. Időnként locsolgassuk is meg. Végül fedő nélkül sütjük 10-15 percig, gyakran locsolgatva. A mártáshoz fölforrósítjuk az olajat, beleszórjuk a lisztet, és habzásig keverjük. Ekkor  - folytoson kavarás közben  - felöntjük a paradicsomlével és annyi vízzel, amilyen sűrű mártást szeretnénk. Sózzuk és borsozzuk, majd a tejfölt elkeverjük kevés mártással, és az edénybe öntjük. Jól kiforraljuk, végül pedig tetszés szerint édesítjük és savanyítjuk, illetve belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet. A húst a mártással és hagyományos krumplipürével tálaljuk.

2 megjegyzés:

Heti Menük Tünde írta...

Csak egyszer tudnék szarvas húshoz jutni...!! Még soha nem kóstóltam, de szerintem remek íze lehet és ezzel az elkészítési móddal hamar a TOP10-es receptgyűjteményembe kerülne:)

sedith írta...

Tünde, biztos, hogy ízlene! Hasonlít a marhához valamennyire, de ízesebb, zamatosabb, "vadabb".:) Remélem, sikerül egyszer megkóstolnod!:)

2012. június 14., csütörtök

Szarvasszelet paradicsomos mártással

Bejegyezte: sedith dátum: 9:03

2 megjegyzés on "Szarvasszelet paradicsomos mártással"

Heti Menük Tünde on 2012. június 14. 11:28 írta...

Csak egyszer tudnék szarvas húshoz jutni...!! Még soha nem kóstóltam, de szerintem remek íze lehet és ezzel az elkészítési móddal hamar a TOP10-es receptgyűjteményembe kerülne:)

sedith on 2012. június 16. 20:19 írta...

Tünde, biztos, hogy ízlene! Hasonlít a marhához valamennyire, de ízesebb, zamatosabb, "vadabb".:) Remélem, sikerül egyszer megkóstolnod!:)

Related Posts with Thumbnails