2012. augusztus 19., vasárnap

Borjúmájas csirkeragu

Vagy hívhatnám csirkés borjúmájragunak is, mert nagyjából egyforma volt a két alaphozzávaló aránya az ételben.:) Tipikus "hamarkaja", bár amilyen kiadós, senki sem gondolná róla, hogy minimális időbefektetéssel készül el. Nálam úgy alakult, hogy kivettem a fagyasztóból egy csirkemellet, s miközben azon törtem a fejem, hogyan készítsem el azt az egyet úgy, hogy négyen jóllakjunk belőle, eljutottam vásárolni is. És ott fedeztem fel a borjúmájat - amit olyan ritkán kapok el -, méghozzá olyan áron, hogy nem lehetett ott hagyni (9 lej, kb. 600 ft volt kilója). Így aztán a csirkemell maradt a hűtőben, mi pedig grillezett borjúmájat vacsoráztunk sült almával. De nem fogyott el az egész, így másnap megszületett az ötlet, hogy a maradékot összeházasítom a csirkemellel. A "frigy" pedig csodálatos lett. Aki nem hiszi, járjon utána.:D

Borjúmájas csirkeragu/ Csirkés borjúmájragu

Hozzávalók: kb. 40 dkg csirkemell, kb. 40 dkg borjúmáj, 1 nagy hagyma, 1 evőkanál paprikalekvár vagy 1/2 piros húsú paprika, 1,5 evőkanál liszt, 2 dl tej, 1 dl tejföl, só, bors, olaj, 1 csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: A csikemellet és a májat kisujjnyi méretű csíkokra vágjuk. A felorrósított olajon megdinszteljük a finomra aprított hagymát, majd hozzáadjuk a paprikalekvárt vagy a kis kockákra vágott paprikát, és együtt pároljuk néhány másodpercig. Rádobjuk a csirkemellet, és állandóan kavargatva fehéredésig pirítjuk. Ezután beletesszük a májat, és szintén kavargatva pirítjuk. Sóval és borssal ízesítjük, majd lefedjük, és közepes lángon, saját levében hagyjuk párolódni 5-7 percig. Ezalatt a lisztet simára keverjük a tejjel, hígítjuk kevés vízzel, majd hozzáöntjük a húshoz. Belekeverjük a tejfölt is, majd vízzel tetszés szerint hígítjuk, és jól kiforraljuk. Ha szükséges, utánasózunk, végül pedig belekeverjük az aprított petrezselyemzöldet. Párolt rizzsel tálaljuk.

HÚSV. - 2013.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails