2012. október 4., csütörtök

Sajtos-sonkás sült füge

Friss fügét kóstoltam már, méghozzá olyat, amit fáról szedtem le, de akkor igazából nem vett le a lábamról. Talán nem volt rendesen megérve vagy mi, nem tudom, mert rég volt, de nem hagyott maradandó élményeket bennem.
Múltkoriban azonban megláttam egy bevásárlóközpont termékkatalógusában, és gondoltam, ismét megkóstolnám. No, de nem jutottam el az üzletbe, és az akció lejárt. Máshol láttam, de közel 10 lejjel drágábban. Aztán néhány nappal ezelőtt eljutottam az ominózus bevásárlóközpontba, s bár drágábban, mint amikor akciós volt, de még mindig volt belőle. 5 darab, amit én meg is vettem. Jó puhák voltak, de azért még rugalmasak, ezért gondoltam, hogy pont tökéletes az állaguk. És valóban, nem csalódtam. Nagyon ízlett a lányoknak és nekem is. A férjemnek is ízlett, ámbár ő csak a belső magvas részét ette meg a kóstolófalatnak. Aztán arra gondoltam, hogy jó lenne valamit készíteni is belőle. Eszembe jutott, hogy múltkor Katinál láttam valami fügés ételt, és megnéztem, de végül mentem a saját fejem, akarom mondani hűtőm szerint.:) Tulajdonképpen ez sem recept, hanem csakúgy, mint Kati is írta, ötlet fügére, de azért leírom.:) És ha valaki jól szeretne lakni vele, akkor ennek a mennyiségnek a többszörösét készítse.:)

Sajtos-sonkás sült füge 

Hozzávalók 2 személyre: 4 füge, 4 szelet sonka, 5-10 dkg sajt, kevés olaj vagy vaj.

Elkészítése: A fügét alaposan megmossuk, majd mindegyiket félbevágjuk. Egy hőálló tálat kikenünk olajjal vagy vajjal. A sonkaszeleteket hosszában kettévágjuk, a sajtot pedig kisujjnyi hasábokra daraboljuk. A fél sonkaszeleteket tölcsérszerűen megtekerjük, belecsúsztatunk egy sajthasábot, majd ráhelyezzük egy felezett fügére, és megtűzzük fogpiszkálóval. 230 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen 10-15 perc alatt megsütjük.

EK - 2013/10

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails