2013. július 8., hétfő

Egri káposztás tyúk nyáriasan

Planétás kártyán jött szembe velem a recept, de muszáj volt kissé nyáriasítanom, hiszen most a friss káposztának van szezonja, s ha már friss káposzta, némi friss nyári zöldségnek is bele kellett kerülnie, mint pl. a paradicsomnak meg a paprikának. Finom lett, bár a férjemnek nem lett a kedvence, de ez nem is meglepő nála: a káposztát inkább nyersen szereti, salátának, vagy savanyítva, a hordóból. Azért megette, és még repetát is vett, ha jól akart lakni. :)

Egri káposztás tyúk nyáriasan

Hozzávalók 5-6 személyre: 1 kb. 1,5 kg-os házi tyúk (esetleg tanyasi csirke), 2 nagy hagyma, 1 evőkanál pirospaprika, só, bors, olaj vagy zsír, 1,2 kg friss káposzta, 1 piros húsú paprika, 2 kicsi paradicsom, 2 cikk fokhagyma, 1 babérlevél, csipetnyi őrölt kömény, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, személyenként 1 szelet szalonna.

Elkészítése: Kevés zsiradékot hevítünk, megdinszteljük benne a finomra aprított hagymát, megszórjuk pirospaprikával, és felöntjük kevés vízzel. Ezután beletesszük a feldarabolt tyúkot, megsózzuk, megborsozzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát meg a babérlevelet (ez utóbbit tálalás előtt eltávolítjuk), és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Fedő alatt, kis lángon, néha megkavargatva majdnem készre főzzük úgy, hogy a leve nagyrésze elpárologjon. Ezalatt külön edényben ismét zsiradékot hevítünk (olajból jó féldeci legyen legalább) , és állandóan kavargatva megdinszteljük benne a vékony csíkokra vágott káposztát. Amikor már majdnem puha, hozzáadjuk a csíkokra vágott paprikát meg a feldarabolt paradicsomot, és néhány perc alatt összerotyogtatjuk. Ezután a pörköltet és a dinsztelt káposztát összeöntjük, köménnyel ízesítjük, és együtt is főzzük néhány percig. A lisztet simára kavarjuk a tejföllel meg kevés vízzel, és besűrítjük vele az ételt. Ezután még ki-ki tetszés szerint hígíthatja, majd jól kiforraljuk. A szalonnaszeleteket taréjszerűen bevagdossuk, és forró serpenyőben pirosra sütjük. A káposztás tyúkot szalonnaszeletekkel tálaljuk.

Megjegyzés: Ha az eredeti recept szerint, amolyan téliesen szeretnénk készíteni az ételt, akkor savanyú káposztát használjunk, és hagyjuk el a paprikát meg a paradicsomot belőle.

EK - 2013/8

1 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon guszta lett, nekem kedvencem lenne :) :)

Related Posts with Thumbnails