2013. október 22., kedd

Paradicsomos borjúragu wasabival ízesítve

Volt némi maradék borjúhúsom, amiből már nem lehetett egyebet kihozni, mint pörköltfélét. No, de ki mondta, hogy az nem jó? A hagyományos pörköltet kockára vágott paradicsommal dobtam fel, illetve az éppen akkor beszerzett wasabi-porral ízesítettem. Nagyon finom lett. Igaz, még kísérletezgetnem kell egy kicsit et a wasabi-ízesítést, mert azt hiszem, nem jól csináltam. Együtt főztem a raguval, és az volt az érzésem, hogy illan az íze meg az "ereje" is. Legközelebb megpróbálom úgy, hogy a végén teszem az ételhez.

Paradicsomos borjúragu wasabival

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg borjúhús (nekem comb és bélszínmaradék volt vegyesen), 2 nagy hagyma, 1/2 zöld paprika, 1 teáskanál pirospaprika, 3-4 hámozott paradicsom (konzervből), olaj, só, bors, wasabi-por, 1 púpozott evőkanál étkezési keményítő; a körethez: 20 dkg köles, só, olívaolaj.

Elkészítése: A hagymát csíkokra vágjuk, megdinszteljük kevés olajon, amjd hozzáadjuk a kockára vágott paprikát is. Megszórjuk pirospaprikával, elkavarjuk, majd felöntjük kevés vízzel, és összerotyogtatjuk. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott borjúhúst, összeforgatjuk, majd feölöntjük annyi vízzel, amennyi a húst jól ellepi. Sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük fedő alatt, amíg a hús teljesen meg nem puhul. Ha szükséges, az elfővő vizet forró vízzel pótolgatjuk. Ekkor hozzáadjuk a kockára vágott paradicsomot, 1-2 percig rotyogtatjuk, majd besűrítjük a kevés hideg vízzel elkevert keményítővel. Tetszés szerint vízzel hígítjuk, utánasózunk-borsozunk, jól kiforraljuk, illetve wasabi-porral ízesítjük. Időközben a kölest megmossuk, két és félszeres mennyiségű hideg vízben főni tesszük, megsózzuk, és 10-15 perc alatt megfőzzük. Ezután lefedjük, hogy a kölesszemek beszívják az összes vizet. Rálocsolunk 2-3 evőkanál olívaolajat, és jól összekavarjuk. A ragut kölessel tálaljuk.

Megjegyzés: Wasabi helyett reszelt tormát is használhatunk, illetve emellett őrölt mustármaggal is ízesíthetjük a ragut.

KAL - 2018.

1 megjegyzés:

Kati írta...

Honnan szereztél wasabi - port? Én ilyen wasabi - bundába lévő mogyorót szoktam venni, imádom, nagyon csípős:)Megkóstóltam volna a pörköltedet, különleges lehetett:)

Related Posts with Thumbnails