2014. június 11., szerda

Kerti saláta

Azért kapta ezt a nevet, mert a kertben készült, és főleg azokból a hozzávalókból, amiket a kertben sétálgatva gyűjtöttem be. Csak elindultam egy tállal, és ennyi finomság került bele. Imádom!!!!! :) A salátát grillezett hús mellé ettük, már amennyi maradt belőle akkorra, mire megsült a hús. Lehet dúsabb öntetet készíteni neki (majonézeset vagy joghurtosat), úgy laktatóbb, de nekünk mostanában ezek a "puritán" saláták jönnek be.

Kerti saláta

Hozzávalók: 2 marék rukkola, 1-1 marék kisebb lollo rosso és jégsalátalevél, 1 marék sóskalevél, néhány zsenge céklalevél, 5-6 hónapos retek, 1 csokor új sárgarépa (nálunk még nagyon aprók), 1 maréknyi frissen fejtett borsószem, só, citromlé kevés víz, olíva- vagy dióolaj.

Elkészítése: A leveles hozzávalókat több vízben megmossuk, majd konyharuhába tesszük, a négy sarkát összefogjuk, és 3x-4x jól megrázzuk, így a levelek szinte szárazak maradnak, és nem is törnek össze. De igazából csak a szabadban kivitelezhető ez. Ezután összetépkedjük vagy összevágjuk őket. a retket és a sárgarépát vékonyan felszeletejük, a zöldborsót pedig a többi mellé tesszük. Sóval és citromlével megízesítünk kevés vizet, ráöntjük a salátára és jól összeforgatjuk. Ha szükséges, még utánaízesítünk. Tálaláskor meglocsoljuk olajjal.

KAL - 2016.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails