2014. július 2., szerda

Borsóleves galuskával

Borsószezon volt nálunk az elmúlt két hétben, nagyon sok borsós ételt készítettem...
Az, hogy kertünk lett, sok olyan lehetőséget teremtett, ami eddig nem volt megadatva: friss cukorborsót enni egyenesen a tőről, "elkapni" a borsót olyan frissen, fiatalon, hogy a hüvelye is fogyasztható legyen, és nem utolsó sorban, hogy saját magad által fejtett, friss borsót egyél és tegyél jócskán a mélyhűtőbe. Igaz, hogy eléggé pepecs munka a kibontása, és a kukacok is néha megkeserítették az "életünket", de már szinte két hete kiszedtük és elraktároztuk a borsót. Sőt, azóta már lassan tenyérnyi magas az újabb borsóvetemény, szóval a kiürült földet ismét bevetettük, s így őszig még begyűjtünk egy adag borsót. :)
A galuskakészítéssel még mindig hadilábon állok: mikor sikerül, mikor nem. Édesanyám sokszor elmondta már, hogyan csináljam, de nem mindig jön be. Annyit mindig kihangsúlyoz, hogy vigyázzak, a gríz ne legyen túlzottan finom szemcséjű, mert akkor sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy keményebb lesz. Nos, ezt ellensúlyozandó, én mindig teszek kukoricadarát is bele. Ezúttal nagyon jól sikerült, büszke vagyok rá, és a friss borsóval meg fiatal kerti hagymával és murokkal együtt isteni leves született belőle.

Borsóleves galuskával

Hozzávalók 5-6 személyre: 55 dkg zöldborsó, 1 nagy hagyma (még enyhén zöld volt), 5-6 közepes új sárgarépa, 1 csokor petrezselyemzöld, 1,5 l húsalaplé, só, 2 evőkanál olaj; a galuskához: 2 tojás, 1/2 mokkáskanál só, 1/2 mokkáskanál szódabikarbóna, 7 csapott evőkanál búzadara, 2 csapott evőkanál kuskoricadara.

Elkészítése: Felforrósítjuk az olajat, és megdinszteljük rajta a finomra aprított hagymát. Ezután rádobjuk a felkarikázott sárgarépát, és együtt dinszteljük néhány percig. Hozzáadjuk a zöldborsót is, elkeverjük, majd fölöntjük a húsalaplével, illetve kiegészítjük még annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk. Enyhén megsózzuk, és addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak benne. Ezalatt a galuskához a tojást felverjük, hozzáadjuk a sót meg a szódaport, végül belekeverjük a kétféle darát is. 5-10 percig hagyjuk állni, majd két evőkanál segítségével csendesen gyöngyöző, enyhén sós vízbe szaggatjuk, és puhára főzzük. Miután megpuhultak, szűrőkanállal átszedjük őket a levesbe, hagyjuk a levest egyet kettőt lobbanni, ha szükséges, utánasózunk, illetve megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel.

Megjegyzés: A galuskákat ajánlatos laposabb, de szélesebb edényben főzni, hogy kényelmesen elférjenek egymás mellett. Miután beleszaggattuk őket a vízbe, figyeljünk, hogy a víz ne kezdjen el lobogni, úgy a jó, ha éppen forrpont alatt tartjuk. Ennek érdekében időnként kevés hideg vizet csorgathatunk az edénybe. A galuskákat szűrőkanállal néha forgassuk át, hogy egyenletesen puhuljanak, duzzadjanak. 10-15 percnyi csendes "abálás" után a lángot elzárjuk, az edényre fedőt teszünk, és így hagyjuk addig, amíg a leves el nem készül.

EK - 2018/5

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Finom levest főztél. A galuskakészítéssel én is így vagyok, hol jobban sikerül, hol kevésbé, attól függően, hogy a szódabikarbóna mennyiségét hogy találom el. Mert ha túl sok van benne, szétesnek, ha kevés, kemények maradnak... :-)

sedith írta...

Akkor jó, ha nem vagyok egyedül! :) Édesanyám nem tesz szódabikarbónát a galuskába, mégis mindig tökéletesek. De én már inkább teszek, így biztosabb. E recept szerint nagyon jól sikerültek. :)

Related Posts with Thumbnails