2014. október 24., péntek

Céklás márványtekercs

Érdekes kinézetű és ízvilágú tekercset készítettem a múltkor. A darált húst főtt, reszelt céklával kevertem el, és így ízesítettem tovább. Egyetlen dolgot változtatnék: a cékla felét nem reszelném ezentúl, hanem kis kockákra vágnám, hoyg még szebben látszódjék. A receptbe már így is írtam bele. Kitűnő azok számára is, akik most ismerkednek a cékla ízével, mert nem túl intenzív.

Céklás márványtekercs

Hozzávalók 4-5 személyre: 15 dkg főtt vagy sült cékla, 80 dkg kicsontozott csirkemell, 1 tojássárgája, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, 5-6 cikk fokhagyma,1-2 csipetnyi őrölt kömény, olaj; a tálaláshoz krumplipüré.

Elkészítése: A csirkemell felét ledaráljuk, a másik felét ujjnyi vastag csíkokra vágjuk. A felcsíkozott húst ízesítjük sóval, borssal, illetve zúzott fokhagymával, és állni hagyjuk. A cékla felét lereszeljük a nagy lyukú reszelőn, másik felét kis kockákra vágjuk. A darált húst összevegyítjük a kétféle céklával, ízesítjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával meg köménnyel, végül pedig belekeverjük a húsdarabokat, a finomra aprított petrezselyemzöldet meg a tojássárgáját. Jól összedolgozzuk, majd rúd alakúra formázva olajjal megkent, több rétegű alufóliába csomagoljuk, és 180 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen kb. 40 percig sütjük. Ezután az alufóliát felbontva, a hőt megemelve 10-15 perc alatt tetejét pirosra sütjük. Tálalás előtt hagyjuk állni egy keveset, utána szépen szeletelhető. Krumplipürével kínáljuk. Hidegen is kitűnő, hidegtálra is való.

EK - 2014/11

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails