2014. december 17., szerda

Csilis bab szójababbal, sonkával és kolbásszal

Nem túl gyakran, de időnként veszek szójababot. Finom, érdekes, édeskés íze van. Bár külsőre hasonlít a fehérbabhoz, az íze teljesen más. Nem tudom leírni, meg kell ehhez kóstolni.
Múltkor maradt némi főtt szójababom, és nem volt ötletem, mit készítsek belőle. Éppen kapóra jött a csilisbab-ötletem, mert feldúsítottam-szaporítottam a maradék szójababbal.

Hozzávalók 4 személyre: 50-60 dkg főtt vörösbab, 20 dkg főtt szójabab, 1 kukoricakonzerv, 2 hagyma, 1 piros kápiapaprika, 1 csípős paprika, 3 paradicsom (konzervből) vagy 2 dl paradicsomlé, 25 dkg csirkesonka, 25 dkg csípős kolbász, olaj, só, bors, 1 evőkanál pirospaprika, esetleg kevés cukor.

Elkészítése: A felaprított hagymát megdinszteljük 4-5 evőkanál olajon, majd hozzáadjuk a felaprított kápiát és az ereitől-magvaitól megtisztított csípős paprikát. Együtt dinszteljük 1-2 percig, majd megszórjuk pirospaprikával, elkavarjuk, és fölöntjük kevés vízzel. Hozzáadjuk az összedarabolt paradicsomot vagy paradicsomlevet, sóval és borssal ízesítjük, és addig rotyogtatjuk, míg a hagyma teljesen meg nem puhul. Zsírjára sütjük, hozzáadjuk a kockára vágott sonkát és a felkarikázott kolbászt, átforgatjuk, aláöntünk kevés vizet, és addig pároljuk, míg a kolbász el nem készül. Végül hozzáadjuk a kétféle babot meg a leszűrt kukoricát, szükség szerint utánaízesítünk, illetve 1-2 csipetnyi cukorral igazítunk az ízén, és jól összeforrósítjuk.

EK - 2015/1

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails