2014. december 3., szerda

Tojásos sült rizs (kínai beütésű)

Valamelyik főzős műsorban készített Allegra McEvedy hasonló ételt. Régen is láttam, és nem is jegyeztem le. Hogy pontosan mivel ízesítette, már nem emlékszem, de tudom, hogy került bele szójaszósz, és zöldhagymát szórt rá a végén: nos én ez utóbbit most kihagytam. Maradék főtt rizst hasznosítottam így, egyszeméyles adagban. Nekem nagyon ízlett. A lányoknak is, csak ők éppen mást kaptak reggelire.

Tojásos sült rizs

Hozzávalók 1 személyre: 5 púpozott evőkanál főtt rizs, 2 tojás, 2-3 evőkanál szójaszósz, 1-2 evőkanál Worchester-szósz,  citromlé, esetleg só, 1 teáskanálnyi aprított petrezselyemzöld, 2-3 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: Az olajat fölforrósítjuk, és rádobjuk a rizst. Kevergetve átforrósítjuk, majd ráöntjük a szója- és Worcester-szósszal ízesített felvert tojást, és addig pirítjuk kavargatva, amíg a tojás meg nem sül. Ízlés szerint meglocsoljuk citromlével (esetleg további szósszal ízesítjük), végül pedig megszórjuk petrezselyemzölddel.

FF - 2015/1

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails