2015. május 3., vasárnap

"Zöld" húsleves

Biztos furcsa a cím, és ha ránéztek a képre, hát az a leves nem is annyira zöld, mégis ez volt az első gondolat, ami eszembe jutott róla, amikor odatettem főni. Igaz, annak már jó két hónapja, de na ... ami késik, nem múlik. :) Szóval adott volt a kívánság: laskaleves (azaz húsleves cérnametélttel). De a húsleveshez szükséges hagyományos zöldségek nem voltaképpen kéznél. Max. egy részük. De a legfontosabb, a sárgarépa hiányzott. No, de volt mellette egyéb... Ezenkívül pontosan úgy főztem, mint a hagyományos húslevest, majd leszűrtem, és cérnametéltet, vagyis vékonylaskát főztem bele. Próbáljátok ki ti is, ízorgia! :)

"Zöld" húsleves

Hozzávalók:  1 csirke levesnek való, csontosabb részei, 1/2 zellergumó, 2-3 zellerszár, 1 édesköménygumó, 1 hagyma, 1 piros kápia paprika, 1 darabka káposzta, só, szemes bors.

Elkészítése: A megmosott csirkealkatrészeket hideg vízben főni tesszük. Miután fölforrt, alaposan lehabozzuk, majd hozzáadjuk a zöldségeket, enyhén megsózzuk, és beleteszünk kb. 1 teáskanálnyi szemes borsot. Kis lángon főzzük alig gyöngyözve 1-1,5 órán keresztül, majd néhány csepp hideg vizet csepegtetünk bele, 5-10 percig ülepedni hagyjuk, majd átszűrjük. Ízlés szerint utánasózunk, és kifőtt cérnametélttel tálaljuk.

NÚ - 2019/Jan.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails