2015. június 10., szerda

Meggyes ordagombóc citromfüves-levendulás joghurtöntettel

Ez a finomság akár desszertként, akár önálló fogásként is tálalható. Mi szombati "villásreggeli" gyanánt fogyasztottuk. Nagy sikere volt. Én még éppen fagyasztott meggyből csináltam, és elég apró szeműek voltak, úgyhogy simán belefért egy gombócba 3 darab, de nagyobb szemű, friss meggyel készítve biztos, hogy nem fér annyi. Az öntet nagyon jól földobta az ízét. 

Hozzávalók 20-22 gombóchoz: 40 dkg orda, 2 evőkanál cukor, 2 csipet só, 2 tojás, 3 evőkanál liszt, 8-10 evőkanál búzadara, kb. 40 szem (esetleg 60 apróbb szem) kimagozott meggy, 5-6 babapiskóta vagy keksz; az öntethez: 25 dkg sűrű joghurt, 2 evőkanál cukor, ½-1 citrom leve, 5-6 citromfűlevél, 2-3 kicsi levendulaág.

Elkészítése: Az ordát villával összetörjük, majd hozzáadjuk a sót, a cukrot meg a tojást, és eldolgozzuk. Végül hozzáadjuk a lisztet és annyi búzadarát, hogy lágy, de jól formázható masszát kapjunk belőle. Kanállal diónyi gombócokat szaggatunk ki, ellapítjuk, mindegyikbe 2-3 szem meggyet rakunk, majd szép kerekre formázzuk, és félretesszük. Egy nagyobb lábosban vizet forralunk, enyhén megsózzuk, majd az előkészített gombócokat 1 vagy 2 részletben kifőzzük benne. Szűrőkanállal tálra szedjük, majd tálaláskor megszórjuk piskóta vagy kekszmorzsával, illetve joghurtöntetet kínálunk mellé. Az öntethez a joghurtot eldolgozzuk a cukorral meg a citromlével, és a finomra aprított citromfűvel meg levendulával ízesítjük. 

NÚ - 2018/Szept.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails