2015. augusztus 31., hétfő

Sonkás fasírt paradicsomos káposztafőzelékkel

Nagyon finomak voltak a fasírtban a sonkadarabkák. Különlegessé, enyhén füstös ízűvé tették azt. A sütésnél pedig inkább szezámmagot érdemes használni, mert az szebb, látványosabb lesz, de nekem a kerti konyhámban nem volt csak lenmagom. Majd legközelebb...
A káposztával ismét úgy jártam, mint ahogyan szoktam: amit főztem, meg is ettem. Végülis nem egyedül, mert Kisebbikem másnap jócskán besegített az eltüntetésébe, de Férjecském és Nagyobbikom sajnos meg sem kóstolta. Hiába, na, a káposzta nálunk mumus. Pedig nagyon, de nagyon finom volt. 

Hozzávalók 4-6 személyre: 50 dkg darált marhahús, 20 dkg füstölt csirkemellsonka, 1 tojás, 1 közepes hagyma, 5-6 cikk fokhagyma, 3 szelet kenyér, só, bors, len- vagy szezámmag, olaj; a főzelékhez: 1,2 kg fehér káposzta, 3 hagyma, 3-4 paradicsom, 1 dl olaj, só, bors, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejszín vagy tej, néhány szál friss kakukkfű, esetleg kevés ecet.

Elkészítése: A hagymát és a káposztát csíkokra vágjuk, majd a felforrósított olajon együtt dinsztelni kezdjük. Felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, enyhén megsózzuk és megborsozzuk, hozzáadjuk a száráról lecsipkedett kakukkfűleveleket, és addig főzzük fedő alatt, néha megkeverve, míg készre nem fő. Ekkor hozzáadjuk a meghámozott, feldarabolt paradicsomot, néhány percig együtt főzzük fedő nélkül, végül rászórjuk a lisztet, elkeverjük, és felöntjük a tejszínnel. Ha szükséges, vízzel hígítjuk még, és jól kiforraljuk. Tetszés szerint utánaízesítünk, ha nem elég savanyú, kevés ecettel ízesítjük. A fasírthoz a darált húst összedolgozzuk a kis kockákra vágott füstölt csirkemellel, a beáztatott, jól kifacsart kenyérrel, a finomra aprított hagymával, a zúzott fokhagymával meg a tojással. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, majd tetszés szerinti nagyságú korongokat formázunk a masszából, egyik felüket len- vagy szezámmagba mártjuk, és forró olajban szép pirosra sütjük. Először a mag nélküli oldalát sütjük meg, utána fordítjuk át a másikra. Miután megsült, papírtörlőre szedjük. Káposztafőzelékkel kínáljuk. 

EK - 2015/10

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails