2015. szeptember 18., péntek

Karalábéleves zöldborsóval

Igaz, hogy ez a leves még akkor készült, amikor zsenge volt a nyári karalábé, és frissen fejtett borsót tettem bele, illetve még a hagyma is "új" volt, de azért őszi karalábéval, a fagyasztóba eltett borsóval és "rendes" hagymával is ugyanolyan finom lehet. Ajánlom kipróbálásra.

Karalábéleves zöldborsóval

Hozzávalók 4-5 személyre: 3 karalábé, 25-30 dkg friss vagy mélyhűtött zöldborsó, 2 sárgarépa, 1 hagyma vagy 1 csokor újhagyma, 5 evőkanál olaj, 1 tojássárgája, 2 dl tejföl, só, ecet, 1 teáskanál pirospaprika, csípős paprika, friss vagy szárított csombor, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A zöldségeket meghámozzuk, a karalábét és a sárgarépát kockára vágjuk, a hagymát pedig csíkokra. A fölforrósított olajon megdinszteljük a karalábét meg a sárgarépát, majd 4-5 perc után hozzáadjuk a hagymát is. Felöntjük forró vízzel, enyhén megsózzuk, majd amikor a zöldségek már félpuhára főttek, beletesszük a zöldborsót, illetve a száráról lecsipkedett csombort is. Együtt készre főzzük, és félrevesszük a lángról. A tojássárgáját simára keverjük a pirospaprikával és a tejföllel, kevés forró levet keverünk hozzá, végül a leveshez öntjük. Már nem forraljuk fel. Utánasózunk, ecettel savanyítjuk ízlés szerint, illetve megszórjuk aprított petrezselyemzölddel. Csípős paprikával tálaljuk. Aki szeretné, bele is főzhet egy darabka csípős paprikát. 

EK - 2015/10

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails