2015. szeptember 15., kedd

Padlizsános orzópite

Nálunk mostanában nem láttam orzót, azaz azt a rizsszem alakú tésztát, de tudom, hogy régebb lehetett kapni egy időben - még úgy 10-15 évvel ezelőtt. Éppen ezért, amikor a nyáron Görögországban megláttam, vettem belőle két tasakkal: egy hagyományos, hosszúkás rizsszeműt, meg egy peponakinak nevezett, amolyan óriásszezámmagra (vagy mint a neve is mutatja, inkább dinnyemagra) hasonlító fajtát is. Ez utóbbit még nem kezdtem meg, az előzőből, a hagyományos orzóból pedig az alábbi pitét készíettem elsőnek.

Padlizsános orzópite

Hozzávalók 26 cm-es formához: 3 hagyma, 1 zöld és 1 piros húsú paprika, 50 dkg padlizsán, olívaolaj, só, 25 dkg orzótészta, 25 dkg főtt sonka, 6 tojás, 2 dl tejszín, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, piros és sárga koktélparadicsom, bazsalikom., 6 réteslap, 3 ek tejföl, 5-6 ek + 1 ek olaj.

Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk, szeletekre, majd kb. 1 cm-es kockákra vágjuk, és alaposan besózzuk. Félretesszük, majd mielőtt az ételhez adnánk, folyó víz alatt leöblítjük, és kissé ki is nyomkodjuk. A csíkokra vagy kockára vágott hagymát és a felkockázott paprikát kissé megdinszteljük 6-8 evőkanál felforrósított olívaolajon, majd rádobjuk az előkészített padlizsánt, és megsózva-borsozva, kevés vizet öntve alá, gyakran kavargatva éppen puhára pároljuk. Az orzótésztát sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük. Egy nagyobb tálba ütjük a tojásokat, felverjük, sóval és borssal ízesítjük, majd hozzáöntjük a tejszínt, illetve beletesszük a dinsztelt zöldséget, a leszűrt tésztát, a kockára vágott sonkát és a finomra aprított petrezselyemzöldet. Szükség szerint utánaízesítünk. 3 réteslappal kibéleljük az olajjal kissé megkent pitesütő formát, a túlságosan lelógó részeket levágjuk vagy letépkedjük, a legfelső lapot megkenjük olajjal elkevert tejföllel (a sarkoknál a lapok közé is nyúljunk be az ecsettel, és kenegessük meg), majd keresztben belefektetjük a másik három lapot is, széleiket szintén megigazítjuk, és megkenjük a maradék olajos tejföllel. Az elkészített masszát a formába öntjük, szépen elegyengetjük, kirakjuk a színes koktélparadicsomokkal, illetve bazsalikombóbitákkal díszítjük. A tészta kilógó részeit még egyszer lekenjük olajjal, majd 170-180 fokos sütőbe toljuk, és 45-50 percig sütjük, vagy ammeddig a pite közepe is jól meg nem dermed.

Megjegyzés: A masszába aprított bazsalikomot is lehet tenni, ha valaki szereti. Ha a réteslap túlságosan sülne, sütőpapírral vagy alufóliával érdemes letakarni. Természetesen, bármilyen más tésztafélével is elkészíthető, illetve egyéb zöldségeket, reszelt sajtot, juhtúrót, gombát is tehetünk bele. A fantáziánkra és a meglévő készletekre, maradékokra van bízva. :)

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails