2015. október 5., hétfő

Csirkecomb sült hagymával és káposztával

Félórásnál kicsivel "hosszabb" étel, bár az előkészületek max. negyedóra alatt megvannak, s utána már csak a sütőre kell bízni a munka nagyrészét. Nagyon finom lesz a végeredmény, ily módon a káposzta is teljesen más dimenziókba lép. :) 

Hozzávalók 4 személyre: 4 konyhakész egész csirkecomb, só, bors, ½ teáskanál zúzott koriandermag, 70-80 dkg vörös káposzta, 3-4 lila hagyma, 6-7 evőkanál olívaolaj, 3-4 evőkanál balzsamecet.

Elkészítése: A csirkecombot megszórjuk sóval, borssal, illetve zúzott korianderrel, és félretesszük. A káposztát négybe, majd kb. ujjnyi széles csíkokra vágjuk, a hagymát pedig elfelezzük, majd kb. ½ cm-es szeletekre daraboljuk. A zöldségeket tálba tesszük, megszórjuk sóval és borssal, rálocsolunk 3-4 evőkanál olajat meg a balzsamecetet, és kézzel jól összeforgatjuk.  Hőálló edénybe terítjük, ráhelyezzük a combokat, majd ezekre locsoljuk a maradék olajat. Lefedve 200 fokos sütőbe toljuk 30 percre, majd a hőt 230 fokra emelve, fedő nélkül 5-10 perc alatt rápirítunk. Aki szeretné, kínálhat még mellé valamilyen krumplis köretet, ahogy a képen van, tökéletes étel szétválasztó diétában, húsnapra. 
FI- 2015/11, BA - 2016/10

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails