2015. október 26., hétfő

Joghurtos grillcsirke színes kuszkuszsalátával

Tegnap úgy adódott, hogy kétfélét kellett készítenem ebédre, mivel nagylányom nem eszi a halat, és nem hagyhattam éhen halni! ;) :P Így aztán a finom makréla mellett egy igazán különleges, harmonikus ízvilágú grillcsirke is született, amiből a család többi része vacsorára  lakhatott jól. S hogy, hogy nem, egy kevés hús még a reggeli szendvicsekhez is maradt, nagylányom kirobbanó örömére. :) A köret mindkét húsféle mellé egy és ugyanaz volt, a csirke viszont szószt is kapott mellé.

Hozzávalók 4-6 személyre: 1 kb. 1,5 kg-os konyhakész grillcsirke, 15 dkg sűrű joghurt, 1-1 csapott teáskanál só, bors és kurkuma, 2 szem szegfűbors, 1 púpozott mokkáskanál pirospaprika, 1 evőkanál méz, 2 evőkanál citromlé, 3+1 evőkanál olívaolaj, 3-4 cikk fokhagyma; a salátához: 20 dkg kuszkusz, 1 kukoricakonzerv, 2 kisebb piros húsú paprika, 1 csokor petrezselyemzöld vagy menta, 1 teáskanál só, olívaolaj, citromlé.

Elkészítése: A csirkét átöblítjük, jól megtörölgetjük, és nagyobb tálba tesszük. A pác hozzávalóit (az 1 evőkanál olajat félretesszük) alaposan összeturmixoljuk, majd ráöntjük a csirkére úgy, hogy kívül-belül bevonja-ellepje. Legalább 1-2 órára hidegre tesszük, pácolódni. Sütéskor egy hőálló tálat kikenünk a félretett olajjal, majd belehelyezzük a pácból kiemelt, jól lecsepegtetett csirkét. Lefedjük, és 200 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen kb. 1 órán át sütjük. Ekkor kifedjük, a pecsenyelevet leöntjük róla, és a sütőbe visszatéve 5-10 perc alatt rápirítunk. A pecsenyelevet (vagy ha túl sok, akkor egy részét) összekeverjük a megmaradt joghurtos páccal, és jól kiforraljuk. A salátához a kukszkuszt elvegyítjük a sóval, majd felöntjük 3 dl lobogó vízzel, elkeverjük és lefedjük. Miután a vizet beszívta, összekeverjük a leszűrt kukoricával, a kis kockákra vágott paprikával meg a finomra aprított zöld fűszerrel, majd meglocsoljuk olívaolajjal és citromlével.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails