2015. december 19., szombat

Karácsonyi bőségtál

Nálunk pont karácsonykor nem szokott ilyen lenni, de előtte vagy utána azért előfordul. Disznót ritkán eszünk, de azért néha kimondottan megkívánjuk. Viszont mostantól ehetek kolbászt büntetlenül is, hiszen négyféléből három kizárólag sertésmentes... :)

Karácsonyi bőségtál

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg sertéstarja, 30 dkg füstölt házi kolbász, 20 dkg cérnakolbász, 25 dkg véres hurka, 25 dkg májas hurka, 1 fej fokhagyma, só, bors, 2 evőkanál olaj; a tálaláshoz: savanyú uborka, ecetes torma (sárgarépás) vagy bármilyen más saláta, savanyúság, mustár, stb.

Elkészítése: A húst kb. 1 ujjnyi vastagon fölszeleteljük, majd megszórjuk sóval és borssal, illetve meglocsoljuk kevés olajjal. Hőálló edénybe helyezzük, rászórjuk a szétszedett fokhagymafejet (nem muszáj meghámozni). 180 fokos sütőben, légkeverésen30-35 percig sütjük. Ezalatt darabokra vágjuk a házi kolbászt, és a hosszabbra hagyott cérnakolbásszal együtt kissé megpároljuk. Amikor a hús elkészült, megfordítjuk, melléhelyezzük a kétféle kolbászt, a véres meg a májas hurkát, és 5-10 percre visszatoljuk a sütőbe. A kolbász ezalatt kissé megpirul, a hurkafélék pedig átmelegednek. Krumplipürével, puliszkával vagy önmagában kínáljuk tetszés szerinti kísérőkkel.
KAL/2017
BA-2015/12

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Ez aztán a bőségtál :-) Nagyon jó nevet adtál neki :-) Csupa finomság és guszta tálalás!

sedith írta...

Köszönöm szépen, Katalin! :) Kedves vagy! :)

Related Posts with Thumbnails