2016. augusztus 15., hétfő

Barackos-szedres habtorta

A férjem kedvence a habtorta azóta, mióta egy rokontól kapott recept alapján majdnem 20 évvel ezelőtt elkészítettem. Én azóta már régen unom (enni és készíteni is :P - mégha elismerem is, hogy finom), hiszen az a típus vagyok, aki kétszer ugyanazt nem gyakran szereti sütni-főzni. De az Ő születésnapjára mégiscsak illik az ő kedvencét készíteni, így most ilyen lett. Persze, lehet játszadozni egy kicsit ennél a receptnél is, mert attól függően, milyen pudingporral vagy gyümölccsel készül, mindig más egy kicsit az íze és a kinézete, vagy volt már, hogy tej helyett pezsgővel főztem meg a pudingot, és úgy is sikere volt (de azért a férjemnek a klasszikus változat jobban bejön), de alapjában véve úgyis egy jó sok gyümölccsel készült habos finomság.
A mostani "játszadozás" eredménye egy kis tejszínhab, ami pluszban belekerült a habba. Lényegében egyáltalán nem változtatott a tortán, mégis más lett vele. Próbáljátok ki ti is.

Barackos-szedres habtorta

Hozzávalók 26 cm-es formához: 8 tojás, 20 dkg cukor, 6 dl tej, 2 tasak bármilyen ízű pudingpor vagy 4 púpozott evőkanál liszt, 45 g zselatinpor, 2 dl habtejszín, 50 dkg + 2-3 őszibarack vagy nektarin, 10-15 dkg szeder, liszt esetén 2-3 tasak vaníliás cukor.

Elkészítése: A zselatinport beáztatjuk 1 dl hideg vízbe. A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgáját simára keverjük a fele cukorral, a pudingporral vagy a liszttel és a vaníliás cukorral, majd a tejet is kicsinként hozzáadagoljuk. A keveréket lángra tesszük, és folytonosan kevergetve addig főzzük, míg sűrű pudinggá nem válik. A tojásfehérjét kemény habbá verjük a maradék cukorral, lazán beleforgatjuk a forró pudingba, és félretesszük, míg ki nem hűl. A tejszínt keményre verjük. A zselatint kis lángon, folyamatosan kavargatva felolvasztjuk, hozzákeverünk 1-2 evőkanálnyi tejszínhabot, majd beleforgatjuk a tojásos-pudingos masszába. Végül a maradék tejszínhabot és a kis kockákra vágott 50 dkg barackot is beledolgozzuk. Egy 26 cm-es tortaformát kibélelünk frissentartó fóliával, az alját kirakjuk barackszeletekkel, és a közepébe halmozzuk a jól megmosott-lecsepegtetett szedret. Óvatosan rákanalazzuk a habot, elsimítjuk, ráhajtjuk a fólia széleit, és legalább 5-6 órára hűtőbe tesszük, hogy jól megdermedhessen. Csak tálalás előtt vesszük ki a hűtőből, és a maradékot is hidegben tároljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails