2016. augusztus 18., csütörtök

Paszternákleves petrezselymes olajjal

Szeretjük a paszternákot/pasztinákot - ki ahogy szereti. Most is vettem egy jó nagy adagot, amiből leves és főétel is készült. Ámbár, hoyg idén először a kertbe is vetettem. Még nem elég nagy, gondolom, őszre fejlődik ki teljesen, akkor már saját termésből fogok főzni. Nagyon finom, nagyon aromás ételek lesznek azok, amibe paszternákot is teszünk, próbáljátok ki ti is. 

Pasztinákleves petrezselymes olajjal

Hozzávalók 4-5 személyre: 50 dkg pasztinák, 1 sárgarépa, 1 hagyma, 1 közepes paradicsom hámozva, 1 tojássárgája, 1 dl tejföl vagy tejszín, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 3 evőkanál olívaolaj, 2+3 evőkanál olaj, só, citromsó, kevés bors.

Elkészítése: 2 evőkanál olajon üvegesre dinszteljük a hagymát, majd rádobjuk a kis kockákra vágott sárgarépát és együtt dinszteljük néhány percig. Ekkor hozzáadjuk a karikára (nagyobb pasztinák esetén félbe vagy négybe hasított, majd szeletelt) vágott pasztinákot, és átforgatjuk. Felöntjük kb. 1,5 liter forró vízzel, megsózzuk, és addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. Mielőtt teljesen elkészülnének, a leveshez adjuk a kis kockákra vágott paradicsomot is. Félrevesszük a lángról, hőkiegyenkítéssel beletöltjük a tojássárgájával elkevert tejfölt vagy tejszínt, és utánaízesítünk sóval, illetve citromsóval. A petrezselyemzöldet finomra aprítjuk, elkeverjük a kétféle olajjal, enyhén sózzuk és borsozzuk, tálaláskor a levesre locsolunk belőle. 
KT - 2016/9

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails