2016. november 30., szerda

Angolnaszeletek avokádós salátával

Nagyon jó áron láttam az angolnaszeleteket, gondoltam, kipróbáljuk. Sajnos nem tudtam, hogy eléggé csontos hal, vagy legalábbis ezek a kerek szeletek eléggé azok voltak, úgyhogy bevallom, kissé unalmasra sikeredett az evése. Persze, a hal húsa nagyon finom volt, nemhiába vannak úgy oda érte a külföldi szakácsok is. Nem az a puha a húsa, mint a többi szokásos halnak, valahová a "rendes" hal és a tintahal közé tenném, de aromás, nagyon finom. Hasonló módon azonban más hallal is elkészíthető az étel.

Angolnaszeletek avokádós salátával

Hozzávalók 4 személyre: 8-12 szelet angolna méretüktől függően (vagy más hal - lehet akár csak 4 szelet is, ha nagyok), só, bors, fokhagymapor, morzsolt kakukkfű, 5-6 evőkanál olaj, 3 dkg vaj; a salátához: 80 dkg salátakeverék (készen vett), 2 puha avokádó, 4 szelet pirított kenyér; az öntethez: 2 evőkanál juharszirup vagy méz, 5 evőkanál citromlé, 10 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál szezámolaj, só, bors.

Elkészítése: A halszeleteket megmossuk, felitatjuk a vizet, és megszórjuk a fűszerek keverékével. Egy nagy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, beletesszük a halszeleteket, és mindkét oldalukon, külön-külön 5-6 percig sütjük. Ekkor beletesszük a vajat, és állandóan locsolgatva a szeleteket a zsiradékkal még 2-3 percig hagyjuk készülni. A öntet hozzávalóit csavaros üvegbe öntjük, és jól összerázzuk. A salátához a keveréket tálba tesszük, hozzáadjuk a kockára vágott pirított kenyeret, enyhén megsózzuk, meglocsoljuk kevés öntettel, és lazán összeforgatjuk. Az avokádót meghámozzuk, kettévágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Minden tányérra teszünk egy-egy jó adag salátát, erre ráhelyezünk egy-egy fél szeletelt avokádót, és melléhelyezzük a halszeleteket. Meglocsoljuk keévs öntettel, és kínáljuk. Aki igényli, további pirított kenyeret is lehet tenni mellé.

Megjegyzés: Természetesen, a salátát otthon is el lehet készíteni, fejes saláta, jégsaláta, rukkola, radicchio és sárgarépa volt benne. Talán ez a harmadik alkalom, hogy ilyen készen csomagoltat vettem, de néha jó szolgálatot tesz.

EK - 2017/1
BA - 2017/3

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails