2018. március 2., péntek

Csirkés pite brokkolival, kukoricával

Itt egy újabb pite, amit csirkehússal készítettem, de ez mégis teljesen más lett, mint az előző

Csirkés pite brokkolival, kukoricával

Hozzávalók 4-5 személyre: 65 dkg csirkehús (kicsontozott comb vagy comb és mell vegyesen), 2 hagyma, 2 sárgarépa,  1 piros húsú kápia paprika, zsiradék, só, bors;
a tésztához: 15 dkg fehérliszt, 15 dkg graham- vagy teljes kiőrlésű liszt, ½ - ½ mokkáskanál só és bors, 18 dkg hideg vaj, 1-2 evőkanál víz;
továbbá: 40 dkg friss vagy fagyasztott brokkolirózsa, 1 kukoricakonzerv, 4 tojás, 2 dl tejszín, só, bors, ½ teáskanál szódabikarbóna liszt.

Elkészítése: Először elkészítjük a tésztát. A hozzávalókat gyors mozdulatokkal összevegyítjük, és 1-2 evőkanál víz hozzáadásával összeállítjuk. Fóliába csomagolva hűtőbe tesszük kb. 30 percre. A töltelékhez a meghámozott sárgarépát és hagymát a hússal együtt ledaráljuk. 3-4 evőkanál zsiradékot hevítünk egy serpenyőben, hozzáadjuk a zöldséges húst, állandóan kavargatva fehéredésig pirítjuk, majd hozzáadjuk a kis kockákra vágott paprikát, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt addig pároljuk, míg zsírjára nem sül. A brokkolit kis rózsákra szedjük, jól megmossuk, majd sós-szódabikarbónás vízben újraforrástól számított 3 percig főzzük. Hideg vízbe szedjük ki, majd leszűrjük. A kukoricakonzervet is leszűrjük. A hideg tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, kibélelünk vele egy 26 cm-es magas falú piteformát úgy, hogy az oldalait is takarja (nem kell kikenni). Vaksütéssel (a közepébe papírt téve, és babbal, lencsével megtöltve) kb. 20 percig sütjük 190 fokon, majd a lencsét és a papírt eltávolítva további 6-7 percig sütjük. Ezalatt a húst összevegyítjük a kukoricával meg a brokkolival, ízlés szerint utánaízesítünk. A tojásokat felverjük, elkeverjük a tejszínnel, illetve sózzuk, borsozzuk. A húsos keveréket elsimítjuk az elősütött tésztában, ráöntjük a tojást (villával segítünk itt-ott, hogy jól befolyjon a töltelék közé), és 190 fokos sütőben további 25-30 percig sütjük. 

ÉÍ - 2018/TAVASZ

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails